Mi, kézművesek, kijelenthetjük, hogy ritkább alapanyagaink többségét Bolhapiacról, Kacatvásárról (ki, hogyan nevezi...) szerezzük be. Ha úgy vesszük, emlékeket mentünk. Néha csak azért, mert a szívünknek kedvessé lesz, megint máskor, azért, hogy egy alkotáshoz az anyagát felhasználjuk.
Ez néha szívszorító, ahogy
Teca is írt róla, nem is olyan régen.
Mikor egy barátomnak említettem ezt a blogbejegyzést, véleménye visszarántott a talajra, miszerint mindenkinek más tűnik "értékesnek".
De én hiszem, hogy ezek a tárgyak emléket őriznek, és ez képviseli valódi értéküket.
Számomra ez az érték a dolgokban rejtőző történetek sora, darabka történelemmel együtt. Időkapszula, ha úgy vesszük - legalábbis, az én szemeben az, hiszen generációk sorát követte végig.
És igen! Nagyon szeretném, ha a világban sokkal többen gondolnák azt, hogy EZ a valami tényleg értékes!
Ezért járom hétről hétre a piacot, szedem ki a porból és piszokból, majd tisztítom meg, ezeket a portékákat.
Kedves H. I.(vagy I. H.?)! Rám lelt a párnahuzatod, remélem örömöd lelted benne, míg a monogramod ráhímezted! Olyan jó lenne tudni valamit a történetedről!
Ti szoktatok azon gondolkodni, vajon milyen sorsa volt egy-egy ilyen darabnak, mikor a kezetekbe kerül?
